Az új jogszabály elfogadását az összes tagállam Lengyelország és Magyarország kivételével valamiféle jogállamisági feltételrendszer teljesüléséhez szerette volna kötni. Emiatt Magyarország és Lengyelország a költségvetés és a mentőcsomag vétójával fenyegetett.
A kompromisszum ugyebár végül az lett, hogy az alkalmazást felfüggesztik addig, amíg az Európai Unió Bírósága ítéletet nem mond a két tagállam jogi kifogásairól. Idén márciusban Magyarország és Lengyelország keresetet nyújtott be a rendelettel összefüggésben, mondván, a jogbiztonságot súlyosan sértő uniós jogszabály nem maradhat hatályban.
Mivel az EUB gyorsított eljárásban dönt majd a kérdésről, így arról még idén döntés születik. „Ha ez bekövetkezik, akkor a jogállami mechanizmus a jövő év elején, tehát a magyar választás előtt élesedhet. Emögött lehetetlen nem észrevenni az egyértelmű politikai célt: a hazai választásokba történő közvetett beavatkozást a Bizottság részéről” – mondja Kovács Attila.
Ráadásul az EP többsége szerint ezt a törvényt már alkalmazni kellene például Magyarország esetében, az Európai Bizottság azonban késlekedik.
A konfliktus gyökere: föderalizmus vagy tagállami beleszólás
„Összegzésként fontos leszögezni: ideológiai kérdéseket nem köthet össze a Bizottság pénzügyi kérdésekkel. A helyreállítási alap és a többéves pénzügyi keret hazai terveinek uniós jóváhagyásának – jogi, eljárási értelemben – nem kellene, nem szabadna, hogy ideológiai vagy tagállami hatáskörbe tartozó politikai, szakpolitikai kérdésekhez köze legyen. Látni kell azonban azt is, hogy Brüsszel erre törekszik, és egyre nyíltabban. A 7-es cikk nyilvánvaló működésképtelensége a pénzügyi szankciók alkalmazása felé tolja a Bizottságot, melynek ez ügyben az Európai Parlament nyomásával is szembesülnie kell” – hangsúlyozza az Alapjogokért Központ projektvezetője, aki szerint az EB szubjektív jogértelmezésre lehetőséget biztosító jogszabályok megalkotásával válaszol, a jogértelmezési vita esetén pedig számíthat a Bíróságra, ahol az esetek döntő többségében a tagállamokkal szemben döntenek.
„A konfliktus gyökere, egyben az EU jelenlegi fő kérdése, hogy föderalista irányt vegyen az integráció, vagy a brüsszeli intézmények hatalmi törekvéseivel szemben továbbra is a tagállami vezetők mondják ki a döntő szót az EU-ban. Az Európa jövőjéről szóló, a közelmúltban indult konferenciasorozatnak is ez a fő kérdése, melyben minden, a nemzetek Európájában hívő érintettnek el kell mondania a véleményét.”
nyitókép: Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő szavaz a nevét viselő Sargentini-jelentésről az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 12-én (MTI/EPA/Patrick Seeger)